Zene: Ivaskovics József

Közremûködik:

Fekete Zsuzsanna - ének, hegedû

Ivaskovics József - gitár, koboz, kaval, sültü, ütőgardon, ének,

Szabó Lívia - ének,

Varga Katalin - ének, furulya, sültü

Felvétel: Kovács Sándor - Mezővári,

stúdió utómunka: KAS - Ungvár

IJ066-2010/9    

Lengyel János

Istentől keletre

Ha végre tekintsz erre is,

Ha végre meglátsz minket is.

Ha szánod, hogyha bánod is,

Megváltó vagy, nem hamis.

 

Te voltál az ki éltetett.

Adj jövőt, való életet!

Vedd oltalmadba népedet,

Ha bűnös is, ha vétkezett!

 

Mennyből az ország isteni.

Népünk hazáját nem leli.

Keleti éj lámpásai,

Kárpátoknak magyarjai.

 

Bodnár Éva

Teher alatt a pálma...

 

Mint szírten lakó kis virág,

Mely kő alól nyújtja nyakát,

Vagyunk mi is.

 

Kapaszkodunk és harcolunk,

Ez a föld itt az otthonunk

és sírunk is...

 

Száz éve élünk kő alatt,

De hitünk és nyelvünk megmaradt:

Visszük tovább.

 

Nem jár érte elismerés,

Csak rúgnak belénk, s azzal kész -

Itt is, mint odaát.

 

Mert mindig van, ki tüzet szít,

Rombolást választ, nem épít,

Nem tisztel népet -  sem hazát...

 

Azt akarom, hogy észre vedd,

Az a kis virág odafent

Most én vagyok.

 

Azt akarom, hogy észre vedd,

Az a kis virág odafent

Most én vagyok.

 

Őrizzük hát együtt a fényt,

Ne hagyjuk veszni a reményt,

míg csöndesen

 

pompázik arcunkon a nyár.

S ha hullik szirom, törik szár:

Jöjj, kedvesem...!

 

Ölelj, ahogy ölel a szél,

Tudjam, hogy biztos tovább él

A GYÖKEREM!

 

Bodnár Éva

Tisza part

 A folyóparton ülve gyakran ábrándozom,

míg az idő telik, azon gondolkodom,

miféle erő vonz ide minduntalan?

Miféle ősi vonzalom tart fogva itt,

az aranyhomokkal terített Tisza parton?

 

 Szeretlek Tisza. Sima víztükrödet most

szelíd nyári szellő fodrozza, gyűri...

De szíved vajon még meddig tűri

a rád osztott csúfos,  kényszer-szerepet:

hogy megosztója lettél ősi földünknek?!

 

 A túlparton is zöldülnek a fák,

szól a madárdal, illatos a virág.

Ugyanúgy csendül a dal, hangzik a szó,

ugyanúgy szólít imára a harangszó.

De az a föld, már nem lehet hazám!

Elszakítottak tőle - ó, Tisza,

s te lettél a választófal: a határ.

 

Ó, Istenem, mondd,

miért  nem vagyok madár?

Ki szabadon szállhat,

kinek nincs határ!

 

Bobula Ida

 A mi határunk

 Midőn az Úr ez országot teremté,

Gránit-hegyekből vont köré határt.

Határt, amit el nem mozdíthat senki,

Falat, minek az emberkéz nem árt.

 

Egy ezredévig éltünk itt e földön,

Az istenkéztől vont határ alatt,

Míg jött a béke, és azok, kik győztek,

Nagybölcsen új határt alkottanak.

 

 Piros ironnal húzták Trianonban,

Az Isten nézi, mosolyog, és vár –

Előbb-utóbb majd megmutatja nékik:

Hogy az övé az igazi határ.

 

Agyagfalvi Hegyi István

 A magyar dal

 Nem lélekharang a magyar dal,

ijedt, panaszos híradó.

Rákóczi érces nagyharangja,

messzire zengő riadó!

Orgonabúgás férfibúja,

majd kürtharsogta akarat!

Égre szálló, zsoltáros eskü:

Trianon sírunk nem marad!

 

 A dalt nem lehet láncra verni,

a dal útjában nincs határ!

Átszáll a sűrű szuronyerdőn

s a rab szívekre rátalál!

És visszhangozza, mint a szikla,

millió dacos, zárt ajak:

Nem lehet minket eltemetni:

Trianon sírunk nem marad!

 

 Lengyel János

Sorompó

Megyek az úton – sorompó,

fülemben bömböl a zokszó.

Toporgok, ideges idegen,

játszanak emberi idegen.

Állok az úton – sorompó,

mögötte uniós koporsó.

Állok, de mennék, odaát

végkielégítik a Hazát.

Fekszem az úton – sorompó,

én vagyok mindig az utolsó.

Ideát ébred az öntudat,

odaát árad az indulat.

Nem vagyok sehol – sorompó,

szívemen harang a kolompszó.

Otthont keresek ideát,

odaát idegen ideát.

Zas Lóránt

Novemberben

 

Novemberben sírnak az utcák,

novemberben sírnak az emberek.

Novemberben Budán és Pesten

nevetni nem lehet.

 

Novemberben a Farkasréten

halottak napi mise-csend fogad.

Novemberben fehér virággal

fedik a sírokat.

 

Novemberben égnek a gyertyák.

Kicsinyek, teltek, véznák és nagyok.

Novemberben földig hajolnak

a sötét kalapok.

 

Novemberben csend van és béke.

Temető, fejfa, virág és kereszt.

Novemberben könnyek köszöntik

az elesetteket.

 

Novemberben géppuskák szórtak,

tankok tapostak. A föld remegett.

Novemberben gyilkoltak, öltek.

November temetett.

 

Novemberben itt esküt szegtek,

gyaláztak törvényt, tiportak jogot.

Novemberben vörössel, vérrel

a máglya lobogott.

 

Novemberben erőszak vágott,

gumibot tépett, börtön kacagott.

Novemberben a homlokunkra

égettek csillagot.

 

Novemberben öklök szorulnak

és felbizseregnek a tenyerek.

Novemberben élők a holtak.

November fenyeget.

 

Losonczi Léna
Súly alatt

 

Mikor a csöndnek súlya van,
súly alatt faggatom magam,
amikor minden elpihen
elárvult, néma éjjelen.

Bágyadt szemeim vallatom:
látnak mást kívül tárgyakon?
Van gazdag szín és forma már,
hol égig ér a fénysugár!

Lankadt lábam is kérdezem:
helyes út-e, melyen megyen?
Az út végén ragyog-e cél?
Fáradt vándorként célba ér?

A tollat fogó két kezem
másokkal jót mikor teszen?
Sorsom gyeplőjét tartja még?
Zablátlan csikó éltem rég?

S ajkamon hogyha szó terem,
simít-e lelket kedvesen?
Kétélű tőr, tán kard a szó,
vagy zöld epétől duzzadó?

Faggatom vergődő szívem:
őrzi-e szikrázó hitem?
Nyílik-e benne sok virág,
minek neve szeretet-ág?

Megkérdem lelkem legjavát:
minden bűnösnek megbocsát?
Teremt békét, harmóniát?
Jobb lesz általa a világ?

Mert a gondolat nem pihen
elárvult, néma éjjelen.
Súly alatt faggatom magam,
mikor a csöndnek súlya van.
Mikor a csöndnek súlya van.

 

 

Reményik Sándor

Templom és iskola

 

Ti nem akartok semmi rosszat,
Isten a tanútok reá.
De nincsen, aki köztetek
E szent harcot ne állaná.
Ehhez Isten mindannyitoknak
Vitathatatlan jogot ád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

 

Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülője szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

 

E templom s iskola között
Futkostam én is egykoron,
S hűtöttem a templom falán
Kigyulladt gyermek-homlokom.
Azóta hányszor éltem át ott
Lelkem zsenge tavasz-korát!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

 

A koldusnak, a páriának,
A jöttmentnek is van joga
Istenéhez apái módján
És nyelvén fohászkodnia.
Csak nektek ajánlgatják templomul
Az útszélét s az égbolt sátorát?
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

 

Kicsi fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

1925

 

 

Lengyel János

Beregszászi utcák

 

Ember jár a kocsmákban

Ukrán színű kucsmában,

Magyar szíve megdobban,

Szomjas ajka megtorpan.

 

Inni kéne némi bort,

Léttel élni ezt a kort.

Elme, baját hordozza,

Szakadt vásznát foltozza.

 

Ember jár a tócsákon,

Beregszászi utcákon.

Fáradt arcán szürke múlt

Jelene is megfakult.

 

Hegyek lábán otthona

Ősi honán korona.

Fenyves erdő illata,

Kárpátoki kis haza.

 

 

Bodnár Éva

Ha elfutsz hirtelen...

 

Ha elfutsz hirtelen,

nem érzed majd többé

a tüzek melegét.

Fájdalommal ébredsz,

amikor rájössz,

hogy rosszul döntöttél.

 

Keserű a felismerés,

hogy sehol sincs

falak nélküli világ.

Te hátra hagyva mindent

futsz, menekülsz -

Keresel új hazát.

 

Az új, az ismeretlen, mondd,

mivel csábított el?

Vagy azt hiszed, tényleg hiszed,

hogy máshol több leszel?!

 

A régi életed emlékeit

kidobni nem tudod.

Viszed magaddal a múltat,

mint tapadókorongot.

 

Menj hát! Keress, kutass:
Találd meg önmagad!

De szívedben tápláld tovább

a régi lángokat.

 

Figyeld a szellő mit susog,

mit üzennek a csillagok?

S ha újra érzed a tüzek melegét,

mondd ki halkan: „Itthon vagyok!“

 

 

 

Bodnár Éva

Belső utakon

 

Mindent értek, még ha fáj is,

még ha botladozva jár is a lábam.

 

Mindent látok, túl az árnyon,

túl az árnyon, túl sok vágyon,... álmomban.

 

Abban hiszek, hogy a lélek,

hogy a lélek nem enyészet ...Öröklét...!

 

Hogy az Isten, minden percben

hallja fájó könyörgésem, s megsegít.

 

Ahogy élek, vívódásom,

vívódásom táncát járom szűntelen,

 

belepi a por ruhámat,

szellő fésül, eső áztat... Van hitem!

 

Mindent értek, mindent látok...

Néha túl sokat hibázok, de a fény

 

körülöleli a testem, felemel,

ha térdre estem - bennem él.

 

 

 

Bodnár Éva

Könyörgés

 

Adj nekem, Uram, tiszta tudatot.

Ne bolyongjak elveszetten,

Méltatlan, rossz környezetben!

 

Adj nekem, Uram, békességet.

Bezárt ajtókon ne kopogjak,

Rossz dolgoktól távol maradjak.

 

Adj nekem erős hitet, Uram!

Gyengeségem leránt a mélybe,

Pedig a lelkem vágyódik fényre.

 

Fogd meg a kezem és vezess,

Uram,…hogy el ne bukjak…

Mint eddig oly sokan.

 

 

 

Bodnár Éva

Pünkösdi gondolatok

  

A lelkemben most igazi béke van.

Nem rettentenek zord napok, hűvös szelek,

Ötven nap áhítatát hordozom,

Ötven nap áhítatát őrzöm idebent.

 

S annak ígéretét, hogy a lélek örök.

És minden út, Uram, hozzád vezet.

Ó, mennyi áldozatot hoztál értem, Istenem!

Ó, Te Szent Fiad, mennyit szenvedett!

 

Én - pici porszem - mégis nagyra nőttem,

Számodra olyan fontos vagyok,

hogy velem mindenedet megosztanád:

de én gyarló, bűnös, még többet akarok...

 

Ne fordulj el tőlem – taníts, emelj fel!

Szaggasd le rólam a bűnnek köntösét,

mely fojtogat, letaszít a mélybe,

hogy elragadja lelkem, mely csak a tiéd.

 

A lelkem, mely a Te lelked is,

Pünkösd csodája – mennyei beteljesülés,

Közös nyelven zengő üzenet,

Titokban hazaérkezés.

 

Szelíden hívj, s ha eljössz,

Nálad lesz otthonom, hazám:

„Isten élő lelke, jöjj,

Áldva szállj le rám!“

 

 

Endrődi Sándor

A szeretetről

 

Valakit, valamit szeretni kell.

Istent, szülőföldet, hazát.

Kinek lelkében nincsen szeretet:

Az élete csak pusztaság.

 

Valakit, valamit szeretni kell.

Nyíló virágot, kék eget.

Minden koldusnál százszor koldusabb,

Ki senkit, semmit nem szeret.

 

Valakit, valamit szeretni kell.

Jók úgy vagyunk, ha szeretünk.

Az Isten a szeretet tüzét

Szövétnekül adta nekünk.

 

Valakit, valamit szeretni kell.

Hogy szívünk boldogabb legyen.

Kivert kutyánál is gazdátlanabb

Az ember, hogyha szívtelen.

 

Valakit, valamit szeretni kell.

A szerető szív tündököl.

S Isten világa örök éj marad

Annak, ki mindent csak gyűlöl.

 

 

Bodnár Éva

Esti dallam

 

Pihenni tér

az esti szél.

Levél se rezdül.

 

A nyári este

titkos csöndje

féltőn vesz körül.

 

Szívedben lágyan

éled egy dallam –

azt suttogja halkan,

 

Hogy benne van

a boldogság

minden hangban.

 

Míg szól a dal,

és felkavar

a dallam s a zene,

 

Benned lüktet

a végtelen élet

víg öröme.

 

Nyugalom vár.

Ahol a táj

sötétbe vész:

 

Felragyognak ott

a csillagok,

s te haza érsz.

 

Az otthon szent

békéje majd

körül ölel,

 

S az esti dallam

- csöndesen -

így tűnik el.