Credo együttes 7.
Bonyhád, 2008. szeptember 10.
Himnusz a csúcsokon
1. Himnusz a csúcsokon - Reményik Sándor
2. Magyar szó – Bodnár Éva
3. Megváltó – Bodnár Éva
4. Íjjal, virággal, borral - Becske József Lajos
5. Otthon - Finta Éva
6. Agyő, Kárpátalja! - Füzesi Magda
7. Szentlélek Isten - Szabolcska Mihály
8. Budapest - Becske József Lajos
9. Június 4.-én - Bartal Klári
10. Cabaret Europayen: Kuplé a schengeni Zengerájbul - Kovács András Ferenc
11. 15 Mart 1966 - Szilágyi Ferenc
12. Magyar ének 1997-ből - Szilágyi Ferenc
13. Krisztusra várunk - Túrmezei Erzsébet
14. A magyar fa - Túrmezei Erzsébet
Reményik Sándor
Himnusz a csúcsokon
Horváth Jenőnek
Nekünk csak ott szabad
Énekelni a tiltott éneket,
Ahol a szél szalad,
Ahol a zerge jár,
A völgyi köd felett.
Ahol a sziklafalnak füle nincs,
Csak visszhangja van, százezerszeres,
A kimondott szó: eltemetett kincs,
Titok, amelyet senki sem keres,
Nekünk csak ott szabad…
És a dalnak, a megszokott-simának
Ott a magasban örvénylése támad,
Soha nem hallott felséges zengése,
Könnyes és rettenetes üdesége:
„Isten, áld meg a magyart!”
Nekünk csak ott szabad,
Ahol a zerge jár,
Ahol a szél szalad,
Ahol a sziklafalnak füle nincs,
S a kimondott szó kőbehantolt kincs.
Nekünk csak ott szabad…
Nekünk már az örök hóig kell menni,
Az Isten zsámolyáig,
Ha ezt a dalt akarjuk énekelni…
Bodnár Éva
Magyar szó
Ó, te drága, ősi magyar szó,
lelkemet tápláló, simogató dallam.
Körülölelsz, mint egy puha takaró,
míg ízlelgetlek, kóstolgatlak halkan.
Hogy is felednélek? Hisz anyámtól
kapott drága ajándék vagy te is!
Keblemre szorítva őrizlek, védlek...
ha hangom elcsuklik, akkor is.
Bodnár Éva
Megváltó
minden vágyban
minden álomban
minden sóhajban
minden harcban
minden reményben
minden könnyben
minden vigaszban
esendő bűnben
minden templomban
minden oltáron
szívemben lángolsz
ott élsz - ott égsz
csipkebokorként.
Becske József Lajos
Íjjal, virággal, borral
Hold fölé szállnak vígan
a kárpáti sasok,
íjjal, virággal, borral
Árpád-fiak, nagyok.
Fentről, a csillagokból
árad – mint a Tisza –
sámánok énekének
elfelejtett szava.
– Haj, itt a bánat kísért,
innen elfut a vígság,
füvek selymén felszisszen
őszi koszorúág,
Benne szorong szelíden
Turul-Göncöl-veret,
csöndmezőben lépked el
ábrándos Napkelet.
Fel, fel a hegyre, jámbor,
ott – Istenhez közel –
pogány imáid ezer
bérc visszhangozza el.
Finta Éva
Otthon
A senki-földje lett e kis haza
nem tesznek-vesznek rajta nincs parádé
az Idő él csak jól: mindent befalhat
Kronosz dühödten tömheti magát
utcával házzal régi emberekkel
hogy eltüntesse létünk nyomait.
Talán csak a temetőket kerüli
ott hagyja nőni épülni a hantot
a lombokat a fejfákat virágot
de már a Nagy-hegyet is majd megette
s talán a Holdat rágja róla már azóta.
Kronosz mindenevő depressziós és kövér
sunyin lenyel ásót kapát harangot
országot várost útelágazást is
csak Trianont nem képes már lenyelni
Trianon mint a gesztenyeburok
mint a sündisznó súrolókefe
elakad Kronosz nyeldeklője táján
és visszaköpi krákogva a létbe.
Bordóival sem megy le Trianon
Kronosz törekvő mindenevő torkán.
Füzesi Magda
Agyő, Kárpátalja!
(Ipszilonnak ajánlom)
igen most már ti is
lassan már mi is
beletörődünk beletörünk
merthogy Csaba királyfi
nem hallja meg
nincs maroktelefonja
mint Janeknek a szomszéd házból
így aztán vállat vonunk
a sógor is hirdet
ház eladó összkomfortos
gáz víz telefon
meg a nagymama
akit mégsem illik
mint a kutyát
az árokpartra
a kishaza
a haza a magasban
és más
megkönnyeztető
hisztériák
már csak a
reklámszatyor feliratán
intenek utánunk
„Agyő, Kárpátalja,
szerettelek!”
Szabolcska Mihály
Szentlélek Isten
Szentlélek Isten, szállj le hozzánk,
Szívünk sötét, fehér az orczánk,
Kételkedés a kenyerünk…
Állunk alig "nézve" az égre,
Élünk, alig tudván mi végre,
Szentlélek Istenünk!
Szentlélek Isten, szállj le hozzánk,
Csodás erődből áradozz' ránk,
Mert jaj, magunkra elveszünk.
Megeszi lelkünket az élet,
Mi hév, nagy önzésünk eléget,
Szentlélek Istenünk!
Szentlélek Isten, szállj le hozzánk,
Emeld följebb csüggeteg orczánk,
Jelentsd meg, hogy itt jársz velünk!
- Bár a latrok sorsára adják, -
Az a mi örökéletünk…
Szentlélek Istenünk!
Becske József Lajos
Budapest
Egyszerű dallam zsong a fejemben,
neonban fürdő aprócska liget –
Illatozó füzek rejtekében
nyár tombolt, nyüzsgött a Margit-sziget.
A régi emlék ad ma is hitet
– vitorlám ha csillagokba bontom –
ég tükrén volt nyaram keresni meg
a Duna fölött, a Margit-hídon.
Budapest, hej, Duna lágy zenéje,
te illanó, fényes kicsi ország!
neved bevésted az ég medrébe,
azúr tenger tükrén csillog orcád.
Belőled fakadt a mosoly, a hang,
s tagadja bár dőre, sötét árnyék:
te neveltél fel. A déli harang
volt nekem tőled a legszebb játék.
S hogy dalra bírtam én is vonómat
– hiszen éltem sóhajaid vállán –:
elúsztál, mint könnyű apró csónak
búcsú nélkül, tünékeny szivárvány.
Bartal Klári
Június 4.-én
Volt Rákóczink, volt Bercsényink,
Kossuthunk is nékünk.
Hõs zászlaját megszentelte
Vérével a népünk.
Hunyadink is, törökverõ,
Kereszténység õre.
(Leapadtunk mára mégis
Pár millió fõre.)
Béla király vert seregét
Tatár horda ûzte,
Búvó magyart, árult magyart
Rabszíjára fûzte.
Alázata visszahozta
Budára királyát.
Romok fölött hont épített
S hittel rakta várát.
Anjou Lajos, ország éke,
Lovagok virága.
Neve ”Nagy” volt. Annál nagyobb
Már csak az országa.
László, a szent csatabárdja
Egyedül is harcolt.
Riadt tõle, iszkolt tõle
Mind, ki magyart sarcolt.
Szent István, az elsõ király
Úgy szerette népét,
Ha bûnös volt, nem kímélte
Apja, anyja vérét.
Ostor az Isten kezében,
Puhány Nyugat réme
A mi fajtánk volt Attila.
(Lett is gyászos vége.)
Magvaszakadt hõsök fája –
Utódot korcs nemzett.
De rég volt, hogy egyet akart
Kínjában e nemzet,
S de régóta fenekednek
Múltunk miatt ránk is!
Ha ezerszer vétkeztünk is,
Csak rongy a világ is!
Norrköping, 2005.
Kovács András Ferenc
CABARET EUROPAYEN: KUPLÉ A SCHENGENI ZENGERÁJBUL
a „Latricana Transsylvanica Dilemmata” című canzonierébül ollóztam:
Lászlóffy Aladárnak küldöm szeretettel
„Nos, kisebbséged hogy hagy zengeni,
Költő? Fogyton magyar dalt nemzeni? "
Kisebbségnél nagyobb a zengeni,
Hisz több az én, s szajhább a szende mi!
„De kisebbségben hogy mersz zengeni,
Ha már torkodra forrt a penge?... Ni!"
Hát ott is úgy kell feszten zengeni,
Mint bárhol másutt, s nem feszengeni!
„ Mégis: miként tudsz szépen zengeni,
Erdély legébe fennen lengeni? "
Mondottam: úgy kell verset zengeni,
Amint s ameddig lelked engedi.
„ Viszont ha bölcsöd fátum rengeti?
Idegszálad ha balsors pengeti?... "
Bár összmagyar nép megszeretgeti,
S rém hírnevét szét, elkerengeti:
Azonban Erdély nem Ngorongoro,
Rezervátum, székely Serengeti,
Nemzeti park – csak ledorongoló.
„Hanem honodban hogy bírsz zengeni,
Erdélyi búban gondon tengeni?..."
Amíg Isten s a bonton engedi –
Bár messze Párizs, London, En Gedi!
„Pedig furcsállom: hogy tudsz zengeni,
Ha vízumod sincs, mondjuk, schengeni?"
Fenét! Attól fogok még zengeni –
Semmint épp Schengenért esengeni!
„Magyarnak magyar nyelven zengeni!
Sokat segítünk ebbe', nemde, mi?!"
Hát hagyjatok már nyugton zengenem.
Mert sejtem én, hogy lyuk van Schengenen!
S ha tán nem érti szittya szlengemet,
Europe se mind temessen engemet –
Csókoltatom különben Schengemet!
Marosvásárhelyt, 1998. április 11-én
