A Credo-val Székelyföldön I.

Ivaskovics József zeneszerző ötlete úgy két esztendővel ezelőtt született: tehetséges tanítványaiból együttest alakít. A gondolat megvalósult, a kisegyüttes elkezdte a próbákat. A Credo ma már nem ismeretlen a kárpátaljai zeneszerető közönség előtt. Fellépnek szinte valamennyi színvonalas rendezvényen. Tagjai közül néhányan már kikerültek az iskolapadból, de az együtteshez hűek maradtak. A közös éneklés öröme visszahozza őket.

A múlt nyáron vendégeket fogadott a Credo- Székelyföldről, a Kovászna megyei Barótról érkezett Ungvánra az ottani iskola Gyöngyharmat együttese. Az idén tavasszal az erdélyiek viszonozták a meghívást elkezdődött a lázas készülődés, a rengeteg feladatot jelentő szervezői munka. A KMKSZ a Credo rendelkezésére bocsátotta autóbuszát a MÉKK, valamint az UMSZ pedig anyagilag segített. E nélkül bizony aligha jöhetett volna létre az erdélyi utazás.

Sikerült elintézni, hogy a nevetleni határátkelőn léphesse át a kárpátaljai csapat az ukrán—román államhatárt. Ezzel kezdetét is vette az élménydús, kalandos kirándulás,

Az ukrán oldalon, a hosszas várakozás ellenére, nem volt fennakadás. Annál inkább a túloldalon. A romániai vámosok kihordattak mindent az autóbuszból, így azt a sok-sok Kárpátalján kiadott könyvet is, amit ajándékba kívánt vinni az ungvári gyereksereg.

Az egyenruhások sorra járultak a könyvhalom elé, s tört magyarsággal magyarázták, hogy magyar nyelvű könyveket nem szabad Romániába bevinni. Hát ez bizony mellbevágó kijelentés volt. A hathatós rábeszélés — egy üveg, Kaiserrel is megtoldva— végül meglágyította a keménynek tűnő vámosszíveket, s végre szabad volt az út Székelyföldre.

Vidám hangulatban robogott az autó-busz a sok száz kilométerre levő úticél felé. EIénk tárult a csodás erdélyi táj, az otthont idéző hegyeivel, síkjaival Felettébb szegényesnek tűnő községeken át vezetett a meglepően jó minőségű országút. A távolban még hóval borítottan fehérlettek a hegyek, az út mentén pedig már virágoztak a fák.

Kolozsvárt nem lehetett kihagyni. Ha már úgyis erre vitt az utunk, megálltunk egy órácskára e festői szépségű városban. Áll még Mátyás királyunk szobra, amely előtt emlékezni, fejet hajtani nem mindennapi élmény volt. Áll a városban nagy királyunk szőlőháza is. A közelében viszont egy jókora munkagödör tátong hevenyészett korláttal elkerítve. Az idegen azt gondolná, alapozási munkák folynak. Valójában egészen másról van szó. Az ominózus gödör ugyanis a világsajtót is bejáró felettébb fura ásatás színhelye. Ejjelente — erdélyi barátaink állítása szerint — teherautók hozzák ide azokat a köveket, melyeket az ásatáson dolgozó munkások éjjel eltemetnek, nappal pedig feltárják a románság őshonosságát bizonyító szenzációs leleteket.

Búcsút vettünk a csodás várostól és sietve folytattuk utunkat. Már erősen sötétedett, amikor felfedeztük, hogy bizony lekeveredtünk a helyes útról, s egy kicsit a térképről is. Ekkor már mögöttünk maradt Marosvásárhely, s gyönyörű székely településeken át kanyargott velünk az út. Kértünk és kaptunk útbaigazítást. Még a magyarul nem tudó román rendőr is kézzel-lábbal magyarázta, merre kell menni. "Egyenesen, oszt ott megkapjátok." Mondta egy kocsmából éppen kilépő, feltűnően jókedvű fiatalember.

Hat ezt tényleg megkaptuk, mondta Illár János, az autóbusz mindenre elszánt pilótája, amikor a jármű kerekei alól elfogyott az aszfalt, majd nem sokkal később a kövesútnak is vége lett. Megpillantottunk ugyan egy útjelzőt, mely azt ígérte, hogy úticélunk mindössze hét kilométerre van. Ez a hét kilométer azonban hosszabbnak tűnt az addig megtett több száznál. Egy ösvénnyi széles erdei földútra tévedt velünk az Ikarusz. Az utacska félelmetes szerpentinjei mögött csak remélhettük Barót házainak felbukkanását. Addig viszont még megőszült a fejeinken egy-két hajszál.

Jobbra hóval borított meredek hegy-oldal villant elő a reflektorok fénycsóvájában, balra pedig feneketlen mélység sejlett tömör sötétjével. Az Ikarusz azonban pilótánk kezeinek engedelmeskedve balerinaként lavírozott a csupán favágók és szénégetők által használt erdei csapáson.

Aztán végeszakadt a hajmeresztő szakasznak, s ismét aszfaltos utat fogtak a kerekek. Magyar nyelvű feliratok tájékoztattak arról, hogy hamarosan a célnál leszünk. A városka főterén megállt a társaság. Már ugyancsak éjfél után járt az idő. Most mi lesz? Sehol egy lélek. Pillanatok múltán viszont minden megoldódott. Feltűntek vendéglátóink, akik a városka valódi bejáratánál vártak nem kis aggodalommal.

Igaz barátok fogadták itt a kis kárpátaljai küldöttség minden tagját. Bizony jólesett a forró kávé, a házilag készült finom kisüsti.

Balogh Csaba

(Folytatása következik)

Kárpáti Igaz Szó, 1995. május 23.

Az erdélyi havasok hágóin felkapaszkodó Ikaruszt nem egyszer fogadta hózápor.

Színpadon a Credo dalszínház társulata.

Egy a vendéglátók közül: népviseletbe öltözött baróti kislány.