Kárpátalja 1993. február 28. IV. évfolyam 2. szám

Ha említem a nevet — Ivaskovics József, a legtöbb embernek az Ivaskovics-trió jut eszébe. Pedig ezenkívül, emellett könyv- és lapkiadó, kórusvezető, zenetanár is egyszemélyben. Ha portréját kellene megrajzolnom, az írás bizonyosan nagyon elfogultra, érzelgősre sikeredne. Hiszen Jóska azon kevés emberek közé tartozik, akit őszintén tisztelek és becsülök. Együtt koptattuk az iskolapadot, és örömömre most is — jó értelemben véve — koptatjuk egymást. Az alábbiakban nézeteit, véleményét ismerhetjük meg, úgy is mint a KMKSZ egyik alapítójáét, az ungvári városi szervezel választmányi tagjáét.

— Nos, a KMKSZ számomra bebizonyította, hogy teljesen kultúra ellenessé vált. Mint alapító tagnak, ez bizony fáj. Szerintem a KMKSZ, mint kulturális szövetség megbukott. Ugyanakkor politikai szervezetként egyre jobban működik. Politikailag teljesen meg vagyok a szövetséggel elégedve. Ellenben fáj nekem, mint kultúrlénynek — jaj, de csúnya szó —, szóval, mint a kultúrát, a művelődést belülről jól ismerő embernek a szövetség kulturális tevékenységének elsatnyulása.

— Újabban meg az bosszant, hogy mi jogon akarja kisajátítani magának a KMKSZ a kárpátaljai magyarság képviseletének teljes jogát. Ezt a “kizárólagos jogot" nem tudom elfogadni. Deklarálását egyáltalán nem tartom szerencsésnek. Azt szeretném, hogy a KMKSZ valóban maradjon meg kulturális szervezetnek, s az elnökség adja vissza a KMKSZ-t a kultúrához értó, a kultúráért tevő embereknek.

— Szóval, ezzel nem azt szeretném mondani, hogy az elnökség oszlassa fel magát, hanem azt, hogy “menjen át politikába", hiszen úgyis erősen a politika irányába tendál. Fodó Sándort a továbbiakban el tudom képzelni, mint az UMDSZ — az Ukrajnában élő magyarok érdekeit politikai síkon képviselő szervezet, párt — elnökét, s mint a KMKSZ politikai társelnökét. Ugyanakkor a KMKSZ-nek lenne egy másik egyenrangú társelnöke, aki kizárólag a kultúrával foglalkozna. Például az ő irányításával kellene kiharcolni, kikövetelni, hogy a magyarlakta helyek művelődési központjainak élére pályázati úton kerüljenek a vezetők úgy, hogy kinevezésükbe a helyi lakosság teljes súllyal beleszólhasson.

— Nem titok, hogy a legnagyobb tagtoborzást a KMKSZ-be Dupka György indította el azzal, hogy elkezdte a sztálinizmus áldozatai névsorának közlését. Ezzel meg-nyerte az embereket. Azóta a KMKSZ nem nagyon lépett elő ezen a téren. Talán a vezetésnek nem is volt rá igazán szüksége. Beérte azzal a húsz-harmincezer taggal, akiket folyton deklarál. Szerintem, a magyarságot úgy lehetne megint felrázni, ha a KMKSZ nyitna a helyi magyar kulturális intézetek feltámasztása, és a kereszténydemokrácia felé. Amíg ez a nyitás nem történik meg, a szövetség a mostani formájában sajnos, csak a volt kommunista párt torz utódja. Úgy tapasztalom, hogy az egyházak nyitottak a KMKSZ felé, ami a szövetség részéről kevésbé mondható el.

— Igen, létrehoztam egy templomi kórust — s ezt a lehetőséget őszintén köszönöm Nagy János református lelkész úrnak. Ő volt az egyedüli egyébként, aki segített tagokat toborozni az énekkarba... Olyan népdalokra, egyházi énekekre próbálom tanítani a kórustagokat — viszont tanulva tőlük —, melyek kevésbé ismertek. Elvártam volna, hogy a tanárok — sok gyermek is énekel a kórusban, de nem csak ezért — már csak kíváncsiságból is eljöjjenek egy-egy próbára. De nem érdekli őket. Vagy még mindig bennük él a templomtól való félelem?... Szerintem a gyerekek sokat tanulhatnak a templomban. De ha csak azt a szót tanulják és értik meg, hogy szeretet, már ez is óriási dolog.

— Szörnyű, hogy a zene, az ének, mint tantárgy, tized-huszadrangú az iskolákban. Orosz Ildikó, a pedagógusszövetség programokat dolgozott ki a különböző tantárgyak oktatására. Csak éppen a zeneoktatásra nem. Pedig ez is kellene. Fontos lenne, hiszen a zene az nyelv is, történelem is, sőt matematika és földrajz is. A zene oktatását nyolcadik osztály után lehetne tágítani, kiegészíteni művészettörténettel, vagy akár illemtannal is. Néhány hónapig iskolaközelbe engedtek, taníthattam. Abból a kétszáz gyerekből, akikhez közöm volt, csak egy tudta, ki volt Bartók Béla. Azt pedig, hogy ki volt Tinódi Lantos Sebestyén... senki. A zeneművészetet, képzőművészetet érettségiig kellene tanítani, tanulni. Hisz ezzel is fejleszteni lehetne a tanulók általános műveltségét, amit eddig bizony elhanyagoltunk, de ami nagyon fontos...

— Az az igazság, hogy nemcsak én, hanem az ungvári magyarok többsége is érzi egy olyan helyiség, épület hiányát, ahol összejöhetnének, amely a magyar művelődés központja lenne. Felvetették ezt például az ungvári városi KMKSZ-szervezetben is. Ennek érdekében kívánt összefogni például a Zádor Dezső Zenei Társaság, a Kodály Társaság, a Révész Imre Társaság, több más szervezet, együttes. Egy kultúrcentrikus alapítványt szerettünk volna létrehozni, az alapítvány keretében pedig egy olyan művelődési központot, ahol kiállításokat, hangversenyeket, táncházakat, társasági esteket lehetett volna rendezni, ahol magyar szülő és gyermek egyaránt jól érezte volna magát. A miskolci Kárpátalja Alapítvány például már felajánlotta támogatását a magyar filmvetítések megszervezéséhez... Ezért — több mint tíz már működő szervezet, társaság, együttes — pályázatot nyújtott be az Illyés Alapítványhoz - a KMKSZ-en keresztül. A szövetség vezetősége a pályázatot elutasította azzal, hogy nincs kellően megalapozva. Ugyanakkor az ötletet jónak minősítette. E szervezetek, társaságok mindegyike pályázhatott volna külön-külön is, azonban mi úgy tartottuk tisztességesnek, hiszen egy a célunk, hogy együtt próbálkozzunk. Egyébként a leendő alapítvány kuratóriumába meghívtuk a KMKSZ városi szervezetének elnökét is...

— Nem, s azt hiszem, a többiek sem. Biztos vagyok abban, megtaláljuk a módját, a lehetőségét, hogy egy magyar művelődési központot mindenképpen létrehozzunk Ungváron. Ha feladnám, ha mindenki feladná, mi értelme lenne az egésznek?...