akadt bátor ember aki meghívott bennünket és így idehaza is volt egy darab fellépésünk - szlatinán énekelhettük el dalainkat, verseinket - augusztus huszadikán

a szeptember csodálatos volt

a turné a budapesti károlyi palota kulturális központban kezdõdött, ahol kárpátaljai nap keretében mutatkozhattunk be - és hiszitek vagy nem kihonosodott kárpátaljai magyarok szorgalmazták ottlétünkett

másnap a mosonmagyaróvári böröndi lajos, a flesch károly kulturális központ igazgatója, volt a vendéglátónk, persze a bécsi smuk andrás által szervezett fellépésünk része ként

bécs város még mindig, a smuk család vendégszeretete meg pláne

másnap irány a balaton - ahol a kárpátaljai szövetség bulijában vettünk részt és sokan rácsodálkoztak produkciónkra és szerettek, még azok is akik még itthon nem

hazafelé egy fellépés erejéig megálltunk szigetszentmiklóson a helyi mûvházban, itt már el is felejtettük valójában honnan is jöttünk és hová tartunk

dupka györgy, ki mint irodalmár kísérte el a bandát, határozottan leszögezte: jó volt

számunkra az õsz végül is a budapesti piarista gimnáziumban és a dunaparti kápolnában tartott október huszonharmadika- i koncertjeinkkel ért bele a télbe, aztán meg majd csak lesz valahogy

CREDO VERSÉNEKLÕ EGYÜTTES

2001. szeptember 11.

- de nem ezért eszik forrón a kását -

2001. szeptember 14-15. Balatonföldvár, Rivéra szálló, Kárpátaljai Szövetségnek hála…

2001. szeptember 11. Károlyi Palota Kulturális Központ

 2001. szeptember 13.

Bécs. Smuk András és csodálatos felesége vendégeiként nagyon jól éreztük magunkat.